Az vagyok.
Méghozzá hétfő este hét óta.
Általában nem okoz gondot kiállni emberek elé, elég sokszor előfordult már ilyen helyzet az elmúlt 10 éveben. Zavarba is nehezen jövök, a semmiről is képes vagyok beszélni akármeddig, izgulni meg végképp nem szoktam. Erre most azon kaptam magam, hogy délután öt körül, alig kettő órával a kezdés előtt, bizony, tele a gatya. Pedig felkészültem böcsülettel, tudtam, hogy miről és mennyit fogok beszélni, tudtam, hogy mi hol van, hogy melyik feladat jön melyik témakör után, minden ott volt a fejemben, és mégis.
Felelősségtudat. Tudtam, hogy rajtam múlik az, hogy ezek az emberek mit fognak gondolni Magyarországról. Azt és annyit fognak tudni a nyelvünkről, a történelmünkről és a kultúránkról, amit és amennyit én tanítok nekik. Felelősség. Kemény dolog. De ezt már Ben Parker is megmondta az akkor még gimnazista Peternek. Aztán lelőtték. Nem Petert, Ben bácsit.
Szóval izgalom, vér és verejték, egészen 19:00-ig. Ekkor ugyanis felállok, és elkezdem. Mondom, csinálják, hallgatjuk, ismétlik, ellenőrizzük, megbeszéljük, és mire másodszor nézek a telefonomra, észreveszem, hogy majd' negyed órája vége kéne legyen az órának. Elrepült. Mert király volt. És ugyanez történt kedden és szerdán is. Én felkészültem, elmondtam, természetesen toltam néhány poént, ahogy azt papitól láttam, őket meg minden érdekelte. És ettől az egész dolog könnyeddé vált.
Egyébként heten jöttek el hétfőn, ők az első hivatalos csoportom tanárként.
Ezt a képet pedig már szerdán csináltam a két óra közötti szünetben. Ez a legnagyobb létszámú csoport, tizenkét fővel. A hátul ülő bácsi csak a feleségét kísérte, ő nem diák, viszont egy lány épp pisilt, azt hiszem. Kedden elfelejtettem fényképezni, de hat ember jött. Szóval nagy az öröm.
Persze azért nem minden tökéletes, projektorunk továbbra sincs, illetve ma az eredeti tervekben szereplő termet sem tudtuk használni, de remélhetőleg szép lassan minden a helyére kerül.
Az, hogy ide kerültem, a legjobb dolog, ami történhetett velem. Komolyan. Pont kellő mennyiségű felelősség, megfelelő kaland-adag, és egy szakajtónyi kihívás. Ahogy Mr. Sagdiyev mondaná: I like.
Szóval Obbágy nagymama, ha ezt tetszik olvasni, tessék mondani nagyapának is, hogy nagyon jó helyen vagyok, szeretnek errefelé, én is szeretek itt lenni, és eszek rendesen. Ja, és borotválkozok is rendszeresen. Tényleg.
