2014. február 11. Kedd. Budapest. Krúdy söröző. Forralt bor. Csak egy. Na jó, kettő, de maximum három, mert másnap Toma nyolcra megy dolgozni, Tamásnak meg nekem pedig suli van. Csak azért emlékszem a dátumra, mert ez volt a tavaszi félév első hete, és a szerda volt az egyetlen nap, mikor ráértem volna tízre bemenni. De nem mentem be, mert egyszer csak megrezzent a telefonom a zsebemben. Új ímél. "...Ön felvételt nyert az ösztöndíj programba, amihez gratulálunk!..." Király! - Gondolta hősünk, majd tovább olvasott: "...az Ön célországa illetve célvárosa: Kanada, Winnipeg..." Hősünk agyán ekkor egyetlen kérdés futott át: Hol a csöcsbe' van ez a Winnipeg?
Nyilván hallottam már a város nevét korábban. Három alkalomra konkrétan is emlékszem:
1. A The Simpsons egyik részében találkoztam először a város nevével. Homer innen próbál drogot csempészni Springfieldbe.
2. Az Office-ban Micheal Winnipegbe megy "nemzetközi üzleti útra". Ennyi. Nem a legjobb rész.
3. A HIMYM-ben rendszeresen fikázzák Kanadát, Barney az egyik részben utal röviden arra, hogy Winnipeg a legszarabb hely a világon.
Ennyit tudtam Winnipegről. Semmi többet. De persze 2014 van, így az ímél elolvasása után azonnal rákerestünk a helyre. Három említésre érdemes dolgot találtunk a wikipédián:
1. Sok ott a magyar.
2. Télen a hőmérséklet gyakran nyalja meg a mínusz ötvenet.
3. Itt követik el a legtöbb gyilkosságot az egész országban.
Pazar. Ott a helyem. És már jött is drága barátom, Mr. Jagermeister. Nem mentem iskolába másnap. Szerintem Tamás sem.
Ez csaknem nyolc hónapja történt. Ebből a nyolc hónapból hatot Winnipegben töltöttem. Még most is itt vagyok, de már csak két napig. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy egy számomra tulajdonképpen ismeretlen városból a második otthonom lett. Na jó, harmadik. Na jó a negyedik. Sokadik. Nem az a lényeg. Hanem az, hogy ez a hat hónap király volt. Nagyon király.
Harmincnégy diákom volt. Páran közülük betojtak a múlt heti vizsgától, ami szomorú, de lelkük rajta. A többség megírta, három csoportban.
Ők a keddiek.
Múlt hétvégén kijavítgattam őket, voltak igazi gyöngyszemek, a kedvencem a barátságos ellentéte, ami a barátságmetlen. De összességében nagyon ügyesek voltak, mindannyian megérdemelték az oklevelet. Ilyen szépet csináltam nekik:
Aztán elbúcsúztunk. Nem nagyon, mert sejtettem, hogy terveznek valami búcsúbuli-félét. És terveztek is. És el is jöttek, jó sokan. Huszonnégyen.
A képen nem ennyien vannak, mert volt, aki csak később jött. Hoztak kaját, piát, így aztán ettünk meg ittunk. Egész addig, míg meg nem jött mindenki. Mert akkor kaptam néhány ajándékot. Főleg apróságokat, képeslapokat - köztük egy házilag készített, zsoltiabékásat is! - de három dolgot ki kell emelnem.
1. Mindenki aláírt egy lapot, amely szerint fantasztikus órákat tartottam, és nagyon hiányolni fognak. Nem nagy dolog, de jól esett.
2. A nyelvórákat ugye két nyelven, a történelem meg a popkult-órákat azonban angolul tartottam. És valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nagyon sokszor használtam a super-awesome szóösszetételt. Valószínűleg azért, mert nem találtam jobb szór arra a rengeteg királyságra, amiről meséltem nekik. Ők meg szerették, mert ez egyrészt egy elég kifejező kombó, másrészt meg ez egy belső poén lett az órákon, az ilyenek meg sokat segítenek abban, hogy az ember jól érezze magát. Na, de már megint végtelen sokat beszélek, a lényeg, hogy megleptek egy pólóval, amire ez van írva: Super Awesome - Winnipeg 2014. Na, és akkor ne hatódjon meg az ember. Csak azért nem hatódtam meg, mert nem vagyok se 50 éves, se kislány. De azért örültem nagyon. Majd ha készül rólam olyan kép, amin látszik jól a szöveg, megmutatom.
3. Biztosan azt hiszed, ezt már nem lehet felülmúlni. Nagyot tévedsz, fiatal barátom! Kaptam egy Winnipeg Jets mezt. Majd megőrültem, mikor megláttam. De annyira, hogy ha nem szólnak, hogy fordítsam meg, észre sem veszem, hogy rányomatták a vezetéknevemet. Ennél a pontnál már tényleg nehezen jutottam szóhoz. Csak vigyorogtam. Kábé úgy, mint ahogy Dave Franco vigyorog éjjel-nappal. Nem értem, hogy nem fáradnak el az arcizmai. Alighanem már óvodás korában is állandóan csak vigyorgott, ezért ma már nem is megerőltető neki a dolog. Elkalandoztam. Mez a nevemmel. A legjobb ajándék a világon.
A szombat esti Calgary-verést már ebben néztem végig, ráadásul a tökéletes helyről.
Kiváló meccs volt. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy megszerettek engem itt nagyon. És én is megszerettem az ittenieket nagyon. Még az is lehet, hogy visszajövök. Majd meglátjuk.
