De előtte: tovább növekednek a csoportok, hétfőn és kedden is többen voltunk az előző hetihez képest. Viszont mégsem indul új, csütörtöki csoport, helyette az első filmklub alatt tartunk egy felzárkóztató órát. Akik pedig ezen ott akarnak lenni, azok majd megnézik a filmet valahogy. Itt hagyom nekik, mikor megyek haza. Részletkérdés, majd megoldom. Egyébként a Kontrollal fogunk kezdeni, ehhez szerencsére van angol felirat, nem kell vele napokat szenvednem. Remélem, hogy tetszik majd nekik. De hát miért ne tetszene? (fotó: stylequotidien.com)
Más. Elmentünk kaszinózni. Játékgépek minden irányban, amíg a szem ellát. A világ összes pénzét el lehetne ott költeni. Én nem költöttem, megláttam egy Willy Wonka-dizájnban pompázó szerkezetet, beledobtam egy húszast, és kivettem hatvanat. Ilyen egyszerű.
Szóval magyarázat. Először is, többen írtátok, hogy nagyon szép, meg nagyon jó hogy én most kint tanítok, de hogy is kerülök oda pontosan? Kiváló kérdés! Van egy olyan dolog, hogy Kőrösi Csoma Sándor Program. Ennek az a célja, hogy a világ minden táján élő magyar szervezeteknek segítsen. Röviden. Bővebb információt ad az internet. Tavaly azt hiszem 47, idén 100 ösztöndíjas vesz részt a programban. Ezek közül vagyok én az egyik. A fogadó szervezetem a Hungarian Canadian Cultural Society of Manitoba. Ők szóltak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (akik ezért az egészért felelősek), hogy idén ők is szeretnének egy embert. Én lettem az. És bár nem Kanada volt az első számú választásom, mikor az interjún megkérdezték, hova mennék legszívesebben, most már azt gondolom, ennél jobb helyre nem kerülhettem volna. Tulajdonképpen mindig ezt gondolom, akárhol vagyok, ezért mindenhol jól érzem magam. Ez egy jó dolog. Kábé kettő évvel ezelőtt állított meg egy cigány javasasszony Debrecenben, hogy ő majd jósol nekem. Mondtam neki, hogy köszönöm, nem kell, de csak nem hagyott békén, ezért megkérdeztem, hogy na, ha tényleg tud jósolni, akkor maradjak itt Debrecenben, vagy költözzek vissza Pestre? Annyit mondott, hogy mindegy fiatalember, maga ott találja meg a boldogságot, ahol éppen van. Hoppá, mi bölcsesség! Természetesen nem emiatt gondolkodom így, sokkal inkább a szüleimtől örökölt hozzáállás miatt, de attól még nem mondott hülyeséget a Debreceni Kasszandra. Nem tudom, hogy hívják, ezt a nevet most találtam ki.
Másik magyarázat. Vasember. Tavaly ősszel kitaláltam, hogy kell egy tárgy, egy játék, valami, akármi, amit mindenhova magammal vihetek, mindenhol lefényképezhetek, hogy aztán majd hatvan év múlva mutogathassam az unokáimnak, hogy milyen nagy kalandor voltam. Az ötlet természetesen nem saját, rengetegen csinálnak valami hasonlót. Én az Amelie csodálatos élete című filmben láttam ilyet először, de sosem szántam rá magam a dologra, mert hát legyünk őszinték, nem vagyok az a szentimentális típus. Aztán úgy döntöttem, mégis beszerzek egy ilyen ereklyét. Sokáig gondolkodtam, hogy mi lenne a tökéletes választás, végül aztán bementem egy játékboltba, megláttam egy Vasember-maszkot, megkértem az egyik eladót, hogy fényképezzen le benne, és mivel kiválóan állt, úgy döntöttem, ő lesz az útitársam. Így is lett. Azóta majdnem mindig magammal hordom. Kivéve most, mivel természetesen a konyhaasztalon hagytam, mikor indultam a reptérre. Katasztrófa. Lenne, ha nem hozná utánam az októberi körútra az operatőr kolléga. Addig meg kibírom valahogy.
A tükörben látszik az eladó-néni, ahogy éppen fényképez. Itt még a lopásgátló is rajtunk van. A bal fülemnél látszik egy kis játékkutya, olyan, mintha a fülemet nyalná. De nem nyalta. Egyrészt azért, mert mögöttem van, másrészt azért, mert ez nem egy igazi kutya, hogy tudná már nyalni a fülemet?
Az alábbi montázson pedig már az első hónapok bevetései láthatóak. A fotók főleg magyar, brit és ír városokban készültek, több ember közreműködésével.
Van még rengeteg kép, de mind a blog indulása előtt keletkezett, szóval ennyi egyelőre elég. Viszont ígérem, minden ezután készülő állókép feltöltésre kerül. Remélem minden világos. Vasárnap jelentkezem!
