Gondoltunk egyet Anitával, és elmentünk megnézni a Winnipeg Goldeyes és a Lincoln Saltdogs összecsapását a Shaw Parkban. Ezek baseball csapatok. Illetve csak az első kettő az, a Shaw Park az egy baseball-stadion.
Országos méta-bajnokként állítom a következőt: a baseball rendkívül unalmas sport. De botrányosan. Mindent elmond az izgalmakról, hogy a nézőket sokkal inkább lekötötték a szünetekben tartott vetélkedők, a szétdobált ingyen csipsz, és a kabalafigurák tánca.
Ők a kabalafigurák. Goldie és Goldette. Parádé.
Már a körítés is kiválóan sikerült egyébként, a himnuszt egy rövidgatyás, papucsos fószer énekelte el, a majd' öt dolláros, előre becsomagolt hot-dog pedig konkrétan így nézett ki:
Igen, ez egy kifli, benne egy virslivel. Ez minden. Az ész megáll. Ja és ráadásul a hazaiak megsemmisítő, 8-1-es vereséget szenvedtek.
Akár az év legrosszabb napja is lehetett volna. De nem lett az, mert más is történt.
Először is kolbászt töltöttünk a magyar házban. Sajnos pont akkor kezdődött a móka, amikor én a gyerekek óráján Fehérlófiáról meséltem, ezért csak később csatlakoztam a szakemberekhez. Fényképem nincs, mert tiszta disznó volt a kezem. Jenő bá' csinált néhányat, majd átküldi. Ez a meccs előtt történt.
A meccs után pedig gondoltunk egyet, és sétáltunk egy jó nagyot olyan helyeken, ahol még nem jártunk. Például a belváros bizonyos épületeit összekötő felüljáró-hálózatban. Ami király, viszont szombat este kilenckor olyan kihalt, mint amilyen a Pancho Aréna lesz szeptembertől.
Ilyen a felüljáró kívülről:
És ilyen belülről:
Ezek nagyon hasznosak, mert egyrészt tulajdonképpen kiveszi a forgalomból a gyalogosokat, másrészt meg ugye itt télen nem ritka a mínusz negyven, az meg embernek szabadban nem való. Jut eszembe, a buszmegállók is mind zártak. A hideg miatt. Most nincs hideg, a harminc fokot nyaldossa napközben a hőmérséklet. De a buszmegállók most is zártak.
Mentünk-mendegéltünk tovább, találtunk egy lezárt hidat, az Esplanade Riel nevűt, amit amúgy a gyalogosok használhatnak csak, most azonban fehér ruhás emberek ittak rajta kulturáltan, asztalok mellett. De azért meggyőztük a biztonsági őrt, hogy nem fogunk balhézni, ezért átengedett. Mert hogy a folyó túloldalán megláttunk egy nagyon szép épületet, amiről kiderült, hogy nem is egy épület, hanem egy fal, ami egy katedrálishoz tartozhatott. Na jó, ez nem derült ki, de szerintem az. Majd visszamegyünk normális fényképeket készíteni, és akkor megmondom.
Alant a híd.
Ez meg a fal. A közepén egy nagy lyukkal.
Nagyon jó volt látni, hogy a városnak vannak igen szép részei is. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy jól és otthon érezzem itt magam.
Kiváló szombatom volt.
Még valami, aminek tulajdonképpen semmi köze az eddig leírtakhoz. Talán annyi, hogy a színész, akiről szó lesz, a világ legmenőbb baseball-játékosát formálta meg annak idején, és lopta be magát a szívembe. A lényeg: új Danny McBride sorozatot jelentett be az HBO. Lehet, hogy ez csak nekem hír, de ha van köztetek olyan, akinek tetszett az Eastbound & Down, vagy a This Is the End, esetleg az Ananász Expressz, ők biztosan tudják, miért örülök a dolognak. Sajnos a fentebbieket nem tudom mindenkinek ajánlani, mert elég sajátos humorú alkotás mind, de szerintem egytől egyig zseniálisak. Az új sorozatról annyit tudunk, hogy a főszereplő egy gimnázium igazgatóhelyettese lesz, illetve azt, hogy 18 részesre tervezik. (Az alábbi videóban senkit ne tévesszen meg az iskolai díszlet, ez még az Eastbound & Down egy korábbi évadának promója.)
Ennyi. Szép vasárnapot mindenkinek!