Péntek reggel emberi időben jöttem elő, mert két helyre is elugrottunk. Meglátogattuk Jolika nénit és Sanyi bácsit. Jolika néni nagyon finom körözöttel és málnás süteménnyel kínált, Sanyi bácsi pedig nagyon finom magyar pálinkával. Ennek köszönhetően dél körül már nagyon kellett koncentrálnom, nehogy hülyeséget mondjak, pedig alkalmam lett volna rá bővel, Sanyi bá bő két óra alatt kevés közéleti témát hagyott érintetlenül. Gyakran megkérdezte, hogy én mit gondolok, de szerencsére nagyon örült, hogy engem minden érdekel, szóval csak nagyon ritkán volt lehetőségem egymás után két mondatnál többet beszélni.
Ezután meglátogattuk Olga nénit és a lányát, aki nekem szintén néni, de már Ági. Nekik valami méteráru bolthoz hasonlójuk van, ott beszélgettünk kicsit. Olga néni nyolcvan fölött van, és szinte hihetetlen, de tökegyedül viszi a magyar rádiót, ami egy fél órás műsör minden vasárnap a közszolgálati adón. Már beszéltünk róla, hogy segítek neki, mert miért ne. A lánya, Ági néni az egyesület tánccsoportját vezeti. Kettő magyar tánccsapat van ugyanis a városban. Hogy miért, arról majd később lesz szó.
Ja, és reggel életemben először vezettem automata váltós személygépjárművet. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy a bal lábammal semmi dolgom. Tulajdonképpen csak a gáz- és fékpedállal kell foglalkozni útközben. Négy fokozat van a váltón egyébként, a P, amit parkolásnál használunk, az R és az N, ezeket gondolom nem nagyon kell magyarázni, és végül a D, ami a drive. Idehúzod, és mész. Innen még van két lehetőség, egy + és egy – jel, ezeket emelkedőn és lejtőn célszerű használni, de Jenő bá’ azt mondta, hét év alatt egyszer sem volt rájuk szükség. Mondjuk ez nem meglepő, mert ez az egész környék olyan lapos, mint az Alföld, csak negyvenháromszor akkora. Na jó, nyilván nem negyvenháromszor, de sokszor, ez biztos. (Update: a plusz meg a mínusz nem emelkedőre meg lejtőre való, hanem félig meddig manuálisra állítható az autó, vagyis ezekkel léptethetsz sebességet. Éljen soká a kíváncsiságom!)
Így néz ki egy váltó. Gyerekjáték az ilyen autót vezetni. (kép: motorauthority.com)
A szombat még ennél is izgalmasabb volt, ugyanis végre eljutottam a Szent István Magyar Házba. Éppen tojást festettek a magyar gyerekek. Azt hiszem, tizenketten voltak, közülük ketten (!) tudnak magyarul. Az ő szüleik hat éve költöztek ide, így ők nyilván más helyzetben vannak, mint a többiek. Az ötvenhatos emigránsok unokái közül néhányan még értik a nyelvet, de beszélni már egyikük sem tud. Néhol már a szülők sem. Sőt, sajnos a magyar egyesület elnökével is csak angolul lehet kommunikálni. Meg lehet, hogy még más nyelveken is, de magyarul biztosan nem. Az édesapja volt magyar, de az édesanyja nem, így otthon nem ez volt a hivatalos nyelv, így hát eltűnt. Viszont lehet, hogy májustól az ő pincéjében fogok lakni. Állítólag ki van alakítva ott egy külön kis lakrész, elég jól hangzik. Döntés még nincs.
Jó volt látni, hogy van élet a házban, viszont sokkal izgalmasabb volt az ultizó bácsik közé ülni. Jenő bá’ figyelmeztetett, hogy ha nem akarom, hogy megkopasszanak, ne játsszak velük, meg is fogadtam a tanácsát, szóval csak figyeltem, és beszélgettem velük. Hatalmas humorzsák mindegyikük, igyekszem majd sokszor benézni hozzájuk szerdánként.
Aztán gyűlés az egyesület vezetőségének, Jenő bá’ bemutat, mindenki nagyon örül. Megbeszéljük a feladatokat. Mivel még két hétig kint lakok a vadonban, vagyis nem akkor jövök ide, amikor akarok, először a könyvtárat kell puccba vágni. Most már bánom, hogy a könyvtárismeret óráimba nem fektettem túl sok energiát. Gimnáziumban Ancika néninél simán meglett volna a kettes a témazárón, de a biztonság kedvéért elültetett a többiektől, méghozzá a könyvtár egyetlen normálisan működő számítógépe elé. Szegény nem is sejtette, hogy ezzel a karó helyett egy max pontos ötöshöz segít hozzá. Egyetemen meg ugye kötelező tárgy volt a könyvtárinformatika, kiselőadással mentettem kettesre a jegyemet. Szomorú a helyzet, de pánikra semmi ok. A könyvtár nem nagy, idő meg van rá bőven.
További feladat a winnipegi magyarok történetének megírása. Ez azért is király, mert végig kell hozzá látogatnom a nyugdíjasokat, ami, valljuk be, amellett, hogy rengeteg kiváló sztorival kecsegtet, szinte biztos, hogy nagyon sok süteményt és pálinkát jelent.
Az első számú feladat viszont ugye a magyar nyelv-, kultúra- és történelemtanítás. Úgy néz ki, kedd és csütörtök este lesznek órák. Abban állapodtunk meg, hogy mindkét este lesz egy kicsi mindháromból, ami kicsit sűrű, és nem is egyszerű feladat így felépíteni egy órát, de van, aki már a két estét is soknak tartotta, főleg úgy, hogy szerdán van a tánccsoport gyakorlása. Meglátjuk. Viszont eldőlt, hogy a filmklubra nem lesz külön alkalom, szóval majd minden hónapban beáldozok egy órát egy-egy magyar filmre. Szerintem a Macskafogó lesz az első, mert az rendkívül szórakoztató.
Vasárnap reggel Liverpool-Man. City, már ameddig el nem megy az adás. Szurkolok a Liverpoolnak, hogy megnyerjék a bajnokságot, de még inkább az Arsenalnak, hogy behúzzák az FA kupát, hogy Wenger trófeával búcsúzhasson. Mert búcsúznia kell. Sokat tett ezért a csapatért, amit nem lehet elégszer megköszönni neki, de egyetlen élcsapat edzője sem úszhatja meg azt, hogy a három dobogós elleni idegbeli meccseken összesen 17 gólt kapnak.
Szóval a Liverpool meccs után irány a magyar templom. Magyar, mert magyarok építették, magyarul vannak a könyörgések a misén, sőt, az átváltoztatást is magyarul mondja a pap bácsi. Viszont filippínó a közösség fele, filippínó a pap, és a tizenhárom, idén elsőáldozó hittanosból is mind az. Elég megdöbbentő. A templom körül rengeteg van belőlük, lassan a város lakosságának tíz százalékát ők teszik ki, egyszerűen mindenhol ott vannak.
De a magyarok itt is örülnek nekem, fogják hirdetni az órákat, hátha jönnek innen is páran.
Mise után házavató buliféle Julika néni kisebbik fiánál. Inkább házmutató. Vagy valami ilyesmi. A családnak. Előző este voltak ott a haverok, olyan másnapos a pár, hogy öröm nézni. Van a srácnak egy szobája, amiben van egy kanapé, egy projektor, egy Xbox, egy PS4, egy bárpult, egy hűtő és egy popcorn-készítő gép. És semmi más. Az álom. Mindenki jó arc, néhányan még érdeklődnek is, hogy ki- meg miféle vagyok. Én meg mondom. Érdekes, hogy az idősebb magyarok közül nagyon sokaknak az egyik első kérdésük az, tudok-e angolul. Mindegy. A házavatón ügyesen telezabáltam magam pizzával, ittam mellé néhány sört, szóval végigaludtam a hazautat. Itthon garnélás tésztát zabáltunk, eddig ez volt a leggyengébb vacsora, de nem panaszkodom, mert nagyon jól vagyok tartva. A reggeli nagyon bőséges minden nap, az ebéd mindig könnyű, nehogy lelassuljak délutánra, a vacsora meg mindig meleg. Még egy hét sem telt el, de már felszedtem három kilót. A helyzet kifejezetten jó.
.jpg)
